A VILLÁMOLVASÁS TITKAI – tanulni vágyó felnőtteknek, diákoknak 15 éves kortól;
ZSENIMOZIZÁS - agykontrollos továbbképző a jókedvű tanulásról 10-14 éves gyerekeknek;
ZSENIKET NEVELÜNK! – útmutató szülőknek, pedagógusoknak az örömteli együttműködéshez otthon és az iskolában.
ZSENIKET NEVELÜNK!
rendhagyó továbbképzés szülőknek és pedagógusoknak: felkészítés az örömteli együttműködésre otthon és az iskolában
Pétercsák Maxim vezetésével
A tanfolyam díja: 10.000Ft ; agykontrollosoknak, családok együtt érkező tagjainak: 7.000Ft/fő
Programunk 9.00- 17.00 óráig tart 45 perces ebédszünettel.
„Nem taníthatunk az embereknek semmit, mindössze segíthetünk nekik meglelni a tudást önmagukban.”
Galileo Galilei
Programunk az évek során folyamatosan változott és alakult tartalmi és formai vonatkozásban egyaránt. Bár mostanra letisztult, ám élő folyamatként továbbra is magába ötvözi a mindenkori résztvevők ötleteit, történeteit. A gyerekek számára összeállított Zsenimozizás c. tanulásmódszertani tanfolyam hatására a szülők részéről igény született egy olyan fórum iránt, ahol elsősorban gyakorlati útmutatást kaphatnak gyermekeik fejlődésének kibontakoztatáshoz, és ötleteket meríthetnek tapasztalataik otthoni/iskolai alkalmazáshoz. (Ennek alapjául a korábban a „Lehetőségek”, illetve a „Tanulásról nem középiskolás fokon” című programunk szolgált.) Nagy örömünkre mind több pedagógus kapcsolódik be munkánkba tudván, hogy a mindenkori feladatok megoldása a diákokkal, szülőkkel való folyamatos együttműködésben rejlik.
Segíts magadon, Isten is megsegít ! – tartja a mondás. Nem véletlen hát, hogy a résztvevők gyakran jutnak arra a felismerésre, hogy egyrészt bennük is ott van a megnyilvánulásra váró tehetség, másrészt akkor tudnak igazán segédkezet nyújtani, ha személyes kibontakozásukkal teszik hitelessé segítő szándékukat.
Élménybeszámolók
„A nevem Nagy Sándorné , november 21-én végeztem el az ön által tartott tanfolyamot. Azért ragadtam tollat, hogy köszönetemet fejezzem ki azért a csodálatos élményért, amit a tanfolyamon átéltem. A nap végeztével, ahogy néztem az útravalóul kapott csodálatos ajándékot, már régen nem tapasztalt, kimondhatatlan boldogság öntött el, mint amikor ez ember előtt megvilágosodik élete célja.
Amikor az utolsó gyakorlatot végeztük a céljaink eléréséhez szükséges útmutatásért figyelmünket befelé irányítva, egy belső hang azt súgta: „Menj oda Maximhoz, mondd el neki is”. Nem mertem megtenni, ám megígértem magamnak, hogy tollat ragadok, és leírom a választ egy papírra. Arra a kérdésre, hogy ha a pénz nem lenne probléma és korlátlan idő állna rendelkezésemre, miként bontakoztatnám ki egyedülálló képességiemet, meglepetésemre azt választ kaptam, hogy tanítsak gyerekeket…
Köszönöm, hogy rányitotta szememet erre a csodálatos világra.”
„Az első változás, hogy mindig az adott nap, legfeljebb a holnap közvetlen feladataira koncentrálok és könnyen, sikeresen oldom meg azokat. Most épp egy rádiós interjút szerkesztek írott formába, korábban napokig is bíbelődtem vele, most viszont két óra alatt már a munka felével végeztem.
A másik változás abban áll, hogy sokkal nyitottabb és türelmesebb lettem a környezetemre és erre nagy szükség is volt. Tulajdonképpen egy ilyen családi ok vitt oda vasárnap is: Fruzsina közepesen diszlexiás, viszont nagyon kreatív és intelligens gyerek, akinek ezen kívül motivációs problémái is voltak. A párom emberfeletti energiákat mozgósítva tanult vele és végül kifáradt, belefáradt, kiégett. Hiába tanult a gyerekkel, egyre több negatív ítélet hangzott el és kevés biztatás, már a sikereknek sem örült, a kudarcok pedig a korábbi ítéletek bizonyítékaivá váltak. Magáévá tette a gyermeke problémáját és hiába akart nagyon segíteni neki, már nem tudott. Megromlott a kapcsolatuk, mindketten frusztráltak és boldogtalanok lettek emiatt, egyre többször sírtak is - a másik miatt.
Mikor hazaértem múlt vasárnap leültem Katával és megbeszéltük: átveszem Fruzsi dolgainak intézését. Ez akkor még a tanulásról szólt, és azonnali és gyors sikereket hozott a váltás: hétfő reggel negyed óra alatt tanultuk meg annak a bonyolult nyelvtandolgozatnak az anyagát, amire korábban napok sem voltak elegendők. Matekoztunk is, és erős négyesre sikerült a dolgozat – számolási hibák miatt, egyébként a dolgok lényegét pontosan tudta a lányom. Azt hittem, sínen vagyunk, de aztán beütött a krach: megkaptuk az értesítést, hogy nem vették fel az AKG-ba, ahová mindennél jobban vágyott, ráadásul az osztályából egy másik kislányt felvettek szponzori helyre.
Nos, itt éreztem igazán a változást. Igazi lelki támasza és társa tudtam lenni, a „kudarcot” feldolgoztuk, megértettük és tanultunk belőle és a végén pozitív programot írtunk rá, célokat tudtam adni neki, olyanokat, amelyeket el tudott fogadni.”
P. András Budapest
„Az elmúlt időszakban a magam életében vettem hasznát a tanultaknak, ui. vizsgákra készültem. A neveléselmélet, didaktika és a gyakorlati oktatás módszertana volt a nehezebb, amit át kellett látni. Egészen más szemlélettel ültem neki a tanulásnak, mint korábban. Egész pontosan tudatosult bennem, hogy a célokon múlik minden.
Naponta csukott szemmel elképzeltem magam, hogy bent ülök a vizsgán, és minden jól megy. Valamint elképzeltem, milyen érzés lesz, ha megtudom a kedvező végeredményt. Mindig erre az élményre gondoltam, a kudarcot kizártam, és csak az volt előttem, hogy ennek sikerülnie kell, nincs más választásom.
Készítettem egy oklevelet, melybe beleírtam, hogy a minősítése „jó” – ez most már megegyezik az eredetivel. Számomra ez nagyon nagy dolog, bár én nem végeztem agykontroll-tanfolyamot. Azóta is igyekszem pozitív irányba terelni a gondolataimat. Sokat jelentettek azok a délutánok, amit az iskolában veled együtt végigcsináltunk.”
E. Mónika Kesztölcről
„Ha tömören össze akarom foglalni az eredményt, amit tapasztaltam a tanultak gyakorlati alkalmazásával: a barokk zene csodát tett az óráimon.
Nézzük egy kicsit részletesebben. Nem akartam ajtóstul rontani a házba, ezért előbb elbeszélgettem a gyerekekkel arról, hogy mit szólnának hozzá, ha órák előtt hallgatnánk egy kis zenét. Ezért arra kértem őket, hozzák el magukkal kedvenc énekesük, együttesük kazettáját, hogy a tanítási óra elején egy-egy számot meghallgathassunk közülük. Persze volt, aki fintorgott, zúgolódott, ha nem az ő zenéje szólt, mégis örült annak, hogy pár perccel rövidebb így az óra. A diákjaim nem tudták, hogy csupán azt akarom elérni, hogy az óra eleji feszültség oldódjon. Amikor már egy egész hónapra szóló kívánságlistám volt a számok sorrendjéről, egy osztályfőnöki óra keretében beszéltem nekik Mozartról, meg arról milyen hatással van a zenéje nem csak az emberekre, hanem az állatokra is. Rendkívül tetszett nekik, hogy a Mozart zenéjét hallgató patkányok gyorsabban jutottak ki a labirintusból, mint a heavy metalt hallgatók. Felajánlottam, hogy ha akarják, dolgozatírás közben bekapcsolok nekik egy kis IQ-növelő barokk zenét. Legnagyobb meglepetésemre, következő alkalommal már ők kérték, hogy újra legyen ilyen zene, mert akkor jobban forog az agyuk. Gondolom, nem kell ecsetelnem, milyen nagy változás állt be a tanulmányi eredményükben. Köszönöm!”
N. Emília
„A tanfolyam után sokat töprengtem azon, mi lenne az a legegyszerűbb mód, amivel folyamatosan hatni tudok a diákjaimra anélkül, hogy állandóan noszogatnom kellene őket. Nagy hatással volt rám, amit a pozitív megerősítésekben rejlő lehetőségekről meséltél Emoto kutatásai kapcsán. Nagyon megfogott az a tény, hogy a víz képes átvenni, még az írott szövegek rezgéseit is.
Gondoltam, ha már a mi szervezetünk jelentős része is víz, akkor ránk is hatással lehet. Ezért készítettem egy feliratot a következő szöveggel: KÉPES VAGY RÁ! KÉRLEK, TEDD MEG! SZERETLEK! A tanév elején ezt ki is tettem az osztályban közvetlenül a tábla fölé, és kíváncsian vártam a hatást.
Először nem az következett be, amire számítottam. Nem csak a diákjaim, hanem a kollégák egyike-másika is kérdőre vont, hogy mit akarok ezzel a „szeretlek” dumávál. (Most őket idéztem.) Mivel minden csoda csak három napig tart, abbamaradtak a megjegyzések. Ám érdemes lenne látni az arcokon ülő mosolyt most – hét hónap elteltével -, amikor belépek a terembe. Ez az idő, úgy látszik, nem múlt el nyomtalanul. Egészen megváltozott a kapcsolatunk. Lassacskán „megtanultunk” érezni, beszélni az érzéseinkről. Tudom, még sok lehetőség maradt kiaknázatlanul az elhangzottak közül, de már van közünk egymáshoz.”
S. Endréné, Juli
Nem könnyű szembesülni azzal a ténnyel, hogy számos nagyszerű képességünk azért nem nyilvánul meg, mert nem tanulhattuk meg, ui. nem tanították meg nekünk, miként férhetünk hozzá a bennünk és a gyermekeinkben rejlő kincsesbányához. Eközben minél magasabb szintű képzésben részesültünk, annál kisebb tere maradt érzelmeink: örömünk-bánatunk kinyilvánításának. ÁM:
H. Gardnernek, a Harvard egyetem professzorának felismerése szerint amennyiben a hagyományosan használt matematikai- és nyelvi-logikai intelligencia mellett bevonjuk a nevelési-oktatási folyamatba a zenei-, térbeli-tájékozódási-, a testi-kinesztetikus-, az önmagunkkal és másokkal való kapcsolattartási, valamint az érzelmi intelligenciát, azzal szárnyakat adhatunk a bennünk élő zseninek .
A III. évezred kihívásai egyre speciálisabb módon teszik szükségessé a gyerekek és szüleik, a diákok és tanáraik együttműködését a tanulási-tanítási folyamatban, hogy a tanulók életük során ne csak a tananyag megtanulására, hanem a folyamat során keletkező élmények: örömök és kudarcok megélésére ill. feldolgozására is képessé váljanak.
A továbbképzésen való részvétel lehetővé teszi, hogy Önök megtanulhassák, miként segítsenek a gyerekeiknek, diákjaiknak abban, hogy
1. rendelkezzenek szabálytudat tal ill. pontosan körülhatárolt egyéni célok kal a hatékony tanulás érdekében;
2. tudjanak könnyedén ráhangolódni a z elvégzendő feladatra , tanulásra kiküszöbölve az ún. érzékelési védekezést, ami megakadályozza az ismeretek befogadását;
3. tudják felébreszteni ill. ébren tartani kíváncsiságukat bármely tananyaggal kapcsolatosan;
4. szinte kommunikálhassanak a tananyaggal, olvasnivalóval a kérdezéstechnika segítségével;
5. tudjanak szöveges ismereteket feldolgozni az elmetérképezés segítségével;
6. képesek legyenek megszabadulni a tanulási folyamat során fellépő stresszektől különös tekintettel: I. a félelmet keltő, autokrata személyek által keltett, II. csalódásokból/kudarcokból fakadó, III. valamint a tanulási nehézségeket okozó tantárgyak által ébresztett feszültségekre ;7. rendelkezzenek emlékezési stratégiákkal az elfojtási mechanizmusok kiküszöbölésére;
8. tudják alkalmazni a Zsenimozizás adta lehetőségeket: a belső képáramoltatást és jövőbevetítést a korlátlan felidézés érdekében.
A fenti témák is jelzik, hogy a hagyományos szerepek átalakulásával párhuzamosan egyre nagyobb hangsúlyt kap az együttműködésre, az élmények befogadására való képesség, ahelyett, hogy csupán az információkat közölnénk diákjainkkal, gyermekeinkkel, ill. versenyeztetnénk őket. Programunk nem egyszerű módszertani segítség felnőtteknek, hanem az érzelmi intelligencia tanulásba való bevonásának egyik hatékony modellje, ami lehetővé teszi a folyamat eredményes továbbvitelét otthoni és iskolai körülmények közepette egyaránt
A program négy lépése
1. Csodák és csapdák: Szembesít azokkal a csapdákkal, amelyek kora gyermekkorunktól kezdve leselkednek ránk, akadályozva nagyszerű képességeink kibontakoztatását.
2. Kincskeresés: Segít felszínre hozni emlékezetünk kincsestárából azokat az örömteli élményeket, a melyek erőforrásul szolgálhatnak vágyaink, céljaink eléréséhez, illetve mintául szolgálhatnak életünk más területein való sikerek eléréséhez.
3. Hozzáférés a Forráshoz: Tudatosítja az érzelmek megélésében, kimutatásában, feldolgozásában a lehetőségeket, amelyek segítenek kiküszöbölni az információ befogadása, feldolgozása illetve felidézése során keletkező stresszeket, és lehetővé teszik a hatékony tanítást, tanulást, önképzést
4. A Zsenimozizás elnevezésű lépés segít perspektívába helyezni a tanultakat egy speciális emlékezetfejlesztő eljárás a belső képáramoltatás , és modellezni az elérhető eredményeket az ún. jövőbe vetítés segítségével.
HOGYAN JELENTKEZHET A TANFOLYAMRA?
Kérjük, a Tanfolyam-NAPTÁRból válassza ki a megfelelő helyszínt és időpontot. Majd jelezze szándékát a résztvevő nevének, postai címének telefonszámának megadásával telefonon: 20/551-3079, vagy
e-mailben: info@alfahullam.hu Az írásos tájékoztató kézhez vételét követően
az előleg vagy a teljes összeg csekken, ill. átutalással történő befizetésével.
Ez úton is köszönjük azon Szülők, Pedagógusok, oktatási és művelődési intézmények dolgozóinak segítségét, akik lelkesedésükkel az elmúlt másfél évtizedben hozzájárultak programjaink létrejöttéhez, a módszer országos elterjesztéséhez! Továbbra is örömmel fogadjuk Szervezők aktív bekapcsolódását a munkába, akik 1-1 program / 25 fős csoport / létrejöttét megfelelő juttatás fejében szívesen támogatnák.
További lehetőségek: A villámolvasás titkai, Zsenimozizás, Zseniket nevelünk
SZERVEZÔK FIGYELEM! Köszönjük, és 2009-ben is örömmel fogadjuk szülők, pedagógusok, és művelődési intézmények dolgozóinak jelentkezését, akik szívesen kapcsolódnának be fővárosi és vidéki programjaink szervezésébe.



