Mit üzen számunkra a betegségünk - hogyan értsük meg és segítsük gyógyulásunkat?
(Mit üzen számunkra a betegségünk.ppt)
A vonzás törvénye a testi-lelki gyógyulás szolgálatában…
Észrevette már, hogy ugyanazon eseményeket ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg?
Ez azért van így, mert nem maguk az események határozzák meg élményeinket, reakcióinkat, hanem az, ahogyan mi ezeket megéljük, értelmezzük: az a speciális szűrőrendszer, amin keresztül a világot szemléljük.
HELLINGER –FÉLE CSALÁDFELÁLLÍTÁS
Dr. Reif Éva orvos-természetgyógyász és Fekete Zsuzsanna agykontrolloktató, kineziológus
vezetésével
Dr. Peter ORBAN illetve Dr. Arnold POLIVKA tanítványaiként sajátítottuk el a Bert HELLINGER nevéhez fűződő terápiát. Így annak különböző megközelítéseit ismerjük és alkalmazzuk a gyakorlatban. A családfelállítás a Familienaufstellung szó szerinti fordítása. A terápia Magyarországon 2000 óta családleképezés , családfelállítás, családállítás neveken vált ismertté.
Mindannyian szembesülhettünk már azzal a ténnyel, hogy legszemélyesebb közegünkben, a családban megnyilvánuló érzelmek és események sokszor érthetetlenek, és megnyilvánulásuk szintjén nem is befolyásolhatóak. Ezek mélyben zajló folyamatok következményei, melyek eredete a hétköznapok embere számára mindeddig nem volt ismeretes, hozzáférhető illetve korrigálható. Bert Hellinger abból a felismerésből indult ki, hogy az élethelyzeteinkben felmerülő problémák nem mindig vezethetők le közvetlenül a saját életünkben zajló eseményekből. Annak az energiamezőnek köszönhetően, ami láthatatlanul összeköt felmenőinkkel, életünkkel meg nem oldott problémákat jeleníthetünk meg, és akarattalanul vehetünk át sorsokat, feladatokat. Az ezzel való szembesülés már önmagában is gyógyító hatású lehet, ám ezen kívül a családfelállítás során módunk van különféle beavatkozásokra is, mellyel elősegítjük a családi energia-rendszer harmóniájának helyreállítását.
Ez a speciális családterápia általában csoportos formában történik, de egyéni foglalkozással is lehetséges.
A mezőszemléletű megközelítés szerint, a családfelállítás egy adott család „szellemi mezejében” történő rendeződés. A mezőbe tartozik a terápiát kérő személy, az ősei, a korábbi és a jelenlegi kapcsolatrendszerei.
A szellemi mező egy morfogenetikus energiamező – a forma keletkezésének mezeje. Az elnevezés azon a megfigyelésen alapul, hogy ha valami megtörtént, akkor időközönként újra és újra megismétli önmagát, mígnem formává alakul. Amikor az egyén cselekvés előtt áll, a mező emlékezik és megismételhet egy korábbi cselekvést. Ezért fordulhat elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek, mert a családi mező emlékezete ugyanazokat hívja elő. Bert Hellinger megfigyelte, hogy ha ezt a mezőt kívülről egy új szellemi behatás éri – egy új szellemi mozgást állítunk be – akkor ez az ismétlődés megáll és az egyén képes lesz egy új életszakaszt kezdeni.
A gyógyulás azzal kezdődik, hogy a múltat – az ismétlődésekkel együtt – tisztelettel elfogadjuk, nyitottá válunk a jövő felé. A módszer kineziológiával kombinált változata lehetővé teszi, hogy olyan tudattartalmakat is megjelenítsünk, amelyek hagyományos keretek között rejtve maradhatnának, olyan problémák megoldása is lehetővé váljék, ami még a felállítást kérő számára sem volt nyilvánvaló.
Ajánljuk mindazoknak, akik magasabb szintű megértésre törekszenek, és a fejlődés útját járva szeretnék felszabadítani mindazokat az energiákat, amik a generációk során blokkolódtak, hogy személyes és családi életük az örömteli változásoknak köszönhetően kibontakozhasson, illetve belső harmóniájuk a létrejött megértésnek köszönhetően helyreállhasson.
A családfelállítással éppen csak ismerkedők számára előnyös, ha előbb közreműködőként kapcsolódnak be a folyamatba.
Ezt követően tudnak feliratkozni a családfelállításra, illetve a további műhelymunkába bekapcsolódni.
Érdemes kényelmes utcai öltözékben érkezni, jegyzetfüzetet, íróeszközt hozni. Programunk 9-18 óráig tart.
Szeretettel várjuk mindazokat, akik a kívánt változás létrejöttéhez bennünket választanak segítőül.
Jelentkezés: info@alfahullam.hu; dr.reif.eva@gmail.com; 30/932-7611;
Az aktuális részvételi díjakat és helyszíneket a felállítást kérők és közreműködők részére a választott tanfolyami
időpont mellett találhatják meg Tanfolyam-NAPTÁRUNKBAN.
A módszer lehetséges hatásait tükröző levélrészlet az egyik résztvevőtől:
„Párkapcsolattal kapcsolatos problémám volt, már évek óta. Nem biológiai eredetű. Az évek múltával az
tűnt fel, hogy testvérem, sőt unokatestvéreim is ebben a cipőben járnak. Az egyik programvezetőt, Zsazsát ismertem, bíztam abban, hogy megtaláljuk a probléma gyökerét.
Tehát elmentem a Családfelállításra. Mikor rám került a sor, kicsit beszéltem a családomról, és a közreműködőknek köszönhetően szép lassan előállt a „képlet”: a háborúban pilótaként szolgálatot teljesítő nagyapámról, akiről korábban szinte semmit sem tudtam … És soha nem gondoltam … Arra jöttem rá, hogy az Ő életét éltük tovább, öntudatlanul, mind a négyen! Életünk ezer apró szokását, élményét megértettem (a pályaválasztástól a párválasztásig), és hogy ezt a mélységet semmiféle terápiával elérni nem lehet. Eredmények: kedvesemmel teljesen megnyíltunk egymás felé, anyám a következő héten virágcsokorral lepett meg, és testvéremnek gyermeke lesz. A felállítás utáni héten fogant meg a baba (eddig 3 mesterséges megtermékenyítésből nem sikerült). Köszönöm!” N.N.
További lehetőségek: AFT, REIKI, Kineziológia, Hellinger-féle családfelállítás, Homeopátia
SZERVEZÔK FIGYELEM! Köszönjük, és továbbra is örömmel fogadjuk szülők, pedagógusok, és művelődési intézmények dolgozóinak jelentkezését, akik szívesen kapcsolódnának be fővárosi és vidéki programjaink szervezésébe.


