Tükröm, tükröm, mondd meg nékem!

Amennyiben kíváncsi arra, életének,
mely területein érdemes
fejlődnie, változtatnia:

1. A képre kattintva nyomtassa ki és jelölje be a tükör felszínén egy-egy ponttal, jelenleg milyen mértékben tartja magát elégedettnek az adott területen elért eredményeivel! Majd kösse össze az egyes pontokat!

2. Amennyiben “kerékként” tekint az így létrejött
ábrára, az jól szemléltetheti Önnek, miért is halad oly
döcögősen a szekér, illetve rádöbbenhet arra, életének mely területei várnak kibontakozásra.

A fentiek ismeretében könnyebben választhat program-
jaink közül, amelyeken tanultak hozzásegíthetik Önt a
kívánt változásokhoz.


MI AZ AGYKONTROLL?

A Stanford-i egyetem kutatói szerint elménk adta képességeinknek alig 2%-át hasznosítjuk. A Silva-féle agykontroll egy tudományosan megalapozott, egyszerű, gyakorlatias, relaxáción, stresszoldáson alapuló, könnyen elsajátítható önfejlesztő módszer, ami lehetővé teszi, hogy nagyobb mértékben aknázzuk ki a bennünk rejlő képességeket, sikeresebben oldjuk meg hétköznapi problémáinkat, illetve le tudjuk vezetni a stressz okozta feszültségeinket. Programunkat azoknak a gyerekeknek és szüleiknek ajánljuk, akik eszközöket szeretnének kapni hétköznapi problémáik megoldásához; fejleszteni szeretnék önismeretüket, emlékezetüket, képzeletüket, megérző képességüket; növelni kívánják önbizalmukat, kitartásukat, céltudatosságukat; javítani akarnak tanulmányi eredményükön, sportbéli teljesítményükön, egészségi állapotukon, azaz harmonikus, egészséges életet szeretnének élni.

További lehetőségek: Agykontroll, Meditáció, Tolle Klub, Silva Klub

Tanfolyamok:
AGYKONTROLL TANFOLYAM
– a Vonzás törvénye José Silva módszerével - tanfolyam gyerekeknek szülők ingyenes részvételével

Élménybeszámolók
„ Nagyon köszönöm, hogy ilyen örömben részesítettétek lányomat, Esztert a hétvégén, hogy elvégezhette a tanfolyamot. Azóta nem bír magával: hol az ébredést állítgatja, hol látom, hogy a három ujja össze van téve, hol meg a szobájában ül törökülésben csukott szemmel. Az én gyermekem? – kérdezgetem magamtól. – Aki eddig, mint a sajtkukac úgy tett-vett, intézkedett, belebeszélt, ha valakivel beszéltem…
Teljesen kicseréltétek: megvárja, míg befejezem a mondandómat, nem hisztizik a húgával, hanem megkéri, ha nem tetszik neki valami. Őrületes! Titkon reméltem, hogy lesz rajta változás a tanfolyam elvégzése után, de hogy ekkora, azt még álmomban sem gondoltam. Pedig én is végeztem agykontrollt Domján Lacinál még 1992-ben. Nagyon köszönöm, és hasonló sikereket kívánok nektek akár a gyerekektől, akár a szüleiktől.”
P. Gabriella

A BELSŐ CSÖND KAPUJÁBAN
meditációs műhely (workshop ) 16 éves kortól a spirituális tudatosság felébresztésére
Előadás sorozat havi rendszerességgel



A villámolvasás titkai

MIT GONDOL,VALÓBAN LEHETSÉGES MÁSODPERCENKÉNT EGY OLDALAS SEBESSÉGGEL OLVASNI?

Mielőtt programjainkon választ kapna a fenti kérdésre, kérjük, olvassa el az alábbi szöveget!

Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szímát, melyin serenrodbn vnanak a btűek egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslő és ultosó bteűk a hölyeükönlneegyek. A tböbi bteű lheet tljees összevabisszásagn, mgiés porlébma nlkéül oalvsahtó a szveög.
Eennk oka, hogy nem ovalsnuk el mniedn bteűt mgaát, hneam a sózt eszgébéen.


Ugye, Önnek is sikerült?
Igen, amennyiben megváltoztatjuk korábbi – olvasással, tanulással kapcsolatos - önkorlátozó hiedelmeinket, Paul R. Scheele Villámolvasás teljes elmével nevű módszerével képessé válhatunk arra, hogy akár 25000 szó/perces sebességgel olvassunk.

További lehetőségek: A villámolvasás titkai, Zsenimozizás, Zseniket nevelünk!

Tanfolyamok:
A VILLÁMOLVASÁS TITKAI
Két nap alatt a másodpercenként egyoldalas sebességgel történő teljes elmés olvasás birodalmában végleg elfelejthetjük a magolást. Ajánljuk felnőtteknek és diákoknak 15 éves kortól, ha gyorsabban és eredményesebben szeretnének tanulni, munka vagy sportolás mellett is jól szeretnének teljesíteni, kevés idejük van a tanulásra, esetleg nehezen értik meg az összefüggéseket, csökkenteni szeretnék lámpalázukat, illetve egyszerűen élvezni szeretnék az olvasást.

Élménybeszámolók
„Bizonyára emlékszel még rám, a magas srác vagyok, kb. 2 hónapja végeztem villámolvasást, és nem sokkal később agykontrolltanfolyamon is találkoztunk. Bizonyára szeretnéd tudni, hogy mennyire működik a villámolvasás nálam. A főiskolán már tizenegy vizsgán vagyok túl. Sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Van két tantárgy, ami a korábbi teljesítményt is figyelembe veszi, ezekre sajnos csak négyest kaptam. A többi eredményét én sem akartam elhinni. Van egy tárgy, ahol az évfolyam fele bukik, a maradék kettest kap. Alig akartam elhinni, hogy még abból is ötöst kaptam! Szerintem a villámolvasás annyira fantasztikus, hogy ezt mindenkinek meg kellene tanulnia!”
Ő. Arnold

ZSENIMOZIZÁS
Agykontrollos továbbképző 10-14 éves gyerekeknek, a jókedvű eredményes tanulásról…

Élménybeszámolók
„Palkó Dávid vagyok. 2008 decemberében végeztem agykontroll tanfolyamot nálad. Nem rég pedig a Zsenimozizáson voltunk anyukámmal. Már kétszer nagy segítségemre volt a tanulásban az új módszer:
- Biológiából a Mérsékelt éghajlati övből ELMETÉRKÉPPEL készültem a 6 leckés témazáró dolgozatra, ami nagyon jól sikerült… "

ZSENIKET NEVELÜNK!
Ajánljuk programunkat szülőknek és pedagógusoknak, akik szívesen bontakoztatnák ki a gyermekeikben, diákjaikban és önmagukban rejlő erőforrásokat, és eszközöket keresnek az örömteli együttműködéshez otthonukban és az iskolában.
H. Gardnernek, a Harvard egyetem professzorának felismerése szerint amennyiben a hagyományos használt: matematikai- és a nyelvi-logikai intelligencia mellett bevonjuk a nevelési-oktatási folyamatba a zenei-, térbeli-tájékozódási-, testi-kinesztetikus, az önmagunkkal és másokkal való kapcsolattartásért felelős intelligenciát, azzal szárnyakat adhatunk a bennünk élő zseninek.


REIKI

(REIKI bemutató.ppt)

 

A Reiki energia az univerzum alapvető életenergiája, az ember számára ennek legmagasabb szintű áramlását képviseli. A Reiki kezelés során ezzel az energiaforrással lépünk kapcsolatba. A gyógyító – csatornaként -  közvetíti ezt az energiát a kezelt személy számára. A Reiki energia beépülve támogatja a szervezet életfolyamatait, betegség esetén aktivizálja az öngyógyító erőket, de emellett oldja az energetikai blokkokat, csökkenti a fájdalmat, oldja a stresszt, testi és lelki szinten harmonizál. Hosszabb távon alkalmazva elősegíti a spirituális fejlődést is.

 

R.A.I. REIKI: A Reiki I-II. és Mester szintű képzés a R.A.I. (Nemzetközi Reiki Szövetség) hivatalos tanfolyamai, ahol a résztvevők megtanulhatják az univerzális, intelligens gyógyító energia közvetítésén alapuló Reiki kezelést. A módszer egyszerű elsajátítását és a beavatást követően eredményesen alkalmazhatják akár maguk, akár mások kezelésére.

 

Mit üzen számunkra a betegségünk - hogyan értsük meg és segítsük gyógyulásunkat?

(Mit üzen számunkra a betegségünk.ppt)

 

A vonzás törvénye a testi-lelki gyógyulás szolgálatában…

Észrevette már, hogy ugyanazon eseményeket ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg? 
Ez azért van így, mert nem maguk az események határozzák meg élményeinket, reakcióinkat, hanem az, ahogyan mi ezeket megéljük, értelmezzük: az a speciális szűrőrendszer, amin keresztül a világot szemléljük.

AFT- VONZÁSI MEZŐ TERÁPIA; ERŐTÉR TECHNIKA

Rövid összefoglaló: A Dr. Kurt Ebert Ph.D. amerikai pszichiáter által kidolgozott régi-új gyógyító módszer az ősi keleti, akupunktúrás pontokon alapuló gyógyítás elemeit szintetizálja a legújabb kutatások eredményeivel. Rendkívüli hatékonyságának köszönhetően eredményesen alkalmazható mind testi betegségek, mind érzelmi-viselkedési problémák kezelésére (önállóan is!).


További lehetőségek: AFT, REIKI, Kineziológia, Hellinger-féle családfelállítás, Homeopátia



SZERVEZŐK FIGYELEM! Köszönjük, és továbbra is örömmel fogadjuk szülők, pedagógusok, és művelődési intézmények dolgozóinak jelentkezését, akik szívesen kapcsolódnának be fővárosi és vidéki programjaink szervezésébe.